Terület geológiája

A város mai képének a kialakulásához a történelmi események mellett a természetföldrajzi tényezők is nagyban hozzájárultak. A különböző történelmi korszakok társadalma más és más módon alkalmazkodott a környezethez és másként hasznosította azt. A XIX. század előtti időkben a mezőgazdaságot és a mindennapi megélhetést szolgálták a természeti tényezők, később pedig a bányászat és az ipar kialakulásának az alapját képezte. A földtörténeti ős- és óidőből származó kőzetanyag, a töredezett gránit és kristályos pala nagy mélységben található a területen. A vidéket a földtörténeti középidő során tenger borította, melyben vastag mészkőréteg rakódott le. Ez a triászkori mészkőréteg a mélybe süllyedt, így ezen a területen ma nem ismeretes. A középidő triász és jura időszakában, valamint az újidő harmadidőszakának paleocén és eocén korában a terület szárazulat volt. A medence lassan süllyedt, ami ciklikus transzgresszió-regresszióhoz vezetett. Az üledékképződés folyamatos volt, erről a visszamaradt durva kavics, homok, mészkő is árulkodik. (Szabó Béla (1972.): Salgótarján története, Salgótarján, Salgótarjáni Városi Tanács 13-14.)Az újidő harmadidőszakának miocén kora a legjelentősebb a szénképződés szempontjából. A miocént három nagy részre tudjuk bontani: alsó-, középső- és felső miocénra. Ebben a korban, az oligocén kor végi szerkezetmozgások után tarka agyagok, kavicsok, vulkáni tufás és kék agyagok, majd a miocén tengerben további törmelékes üledékes kőzetek rakódtak le. Ezután, helyenként a tengermenti lápokban 1-2-3 telepes barnakőszénösszlet alakult ki. A telepes összlet alatt, a széntelep feküjéből, a szénrétegekből (széntelepekből) és az utolsó réteget fedő tengeri üledékrétegből álló rétegcsoportot nevezzük. A középső miocénban ismét tengeri agyag rakódott le, majd a kor második felében vulkáni tevékenység indult meg a szerkezeti síkok mentén. A Cserhát, a Mátra, valamint a Tokaji- hegység vulkáni formái mellett kialakultak a Salgótarján környéki andezittömegei is. A vulkáni tevékenységet újabb transzgresszió követte. Ennek a kőzetanyagai a lajtamészkő, homokkő. A kor végén a terület az ÉÉNY-DDK törésvonalai mentén a terület feldarabolódott. A harmadidőszak utolsó korában, a pliocén korban a terület újból szárazulat lett, a tenger visszahúzódott délre. A kort erős erózió és hegységszerkezeti mozgások jellemezték. Előbbi eredménye a felszín lepusztulása, utóbbié pedig a mai Salgótarján-Rimaszombat-Bárna közötti területen lezajló nógrád-gömöri vulkánosság. (Jugovics Lajos (1968): Észak- Magyarországi- Salgótarján környéki bazalt területek) Az újidő negyedidőszakát pleisztocén és holocén korra bontjuk. A pleisztocén során nem alakult ki összefüggő rétegsor, a folyók és patakok völgye mentén lévő teraszokon áthalmozott kavicsos, homokos agyag, valamint széncsíkok képzik az ebből a korból fennmaradt üledékeket. A holocén korban további rétegek rakódtak le, főleg homok és agyag formájában. (Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000))


Nyomtatás